Előszó

***

Futottam, futottam. Inkább rohantam. A most már valószínűleg jövő nélküli életemért.

Amikor a farkasokról meséltek, hogy elkapnak, ha rossz leszek... nem hittem az öregeknek. Azt gondoltam, csak így akarnak rávenni, hogy legyek jó gyerek. 

Ahogy a sötétedő erdőn át futottam, egyre inkább kezdtem érezni, hogy belülről szétszaggat valami. Már megint. Még nem volt elég?! 

Amikor még meg volt az esélyem, ki kellett volna nyírnom magam. A koncert után. Tökéletes helyszín, tökéletes anyag. Tökéletes élet. A csúcson kell abbahagyni. Ott akartam. De valaki fentről már megint közbeszólt.

Így történt, hogy sajgó csontokkal, elvesztett fejjel, forgó szemekkel szeltem át a fák sűrűjét. Már megint... elestem. Összegörnyedtem. Összeszorítottam a szememet, fogaim közt sziszegtem:

"Még nem vált..."

***